FELDOBOM A KÖVET Dalszöveg - Carson Coma

FELDOBOM A KÖVET Dalszöveg - Carson Coma

Dalszöveg: Feldobom a követ, az ráesik a fejemre, New York-ban jut eszembe Ady Endre, Szívemre tűzöm a trikolor zászlót, Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót. Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne, De én nem szakítok, tizenhat éve, Beszélni róla nem fekete mágia, Mégsem elég az a párterápia. Szívd csak a cigit, azt hiszed segít? Ki magával harcol az mindig csak veszít, De a szakadékok az értékrendben, Nem szűkülnek attól, hogy ‘értem, rendben.’ Tudtam, hogy sírni fogsz, lassan tipikus, Mindig ez van, ha én vagyok kritikus, Megafonba üvöltöd az igazságod, Míg a végén te is valóságnak látod. Lehet, hogy seggfejség, hisz befogadtál, Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál, Éjszaka, hogy levegőt kapjak, Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak. Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek, Más emberekben téged kereslek, Ha mégis két eletem volna, Az egyik csak rólad szólna. Feldobom a követ, az ráesik a fejemre, New York-ban jut eszembe Ady Endre, Szívemre tűzöm a trikolor zászlót, Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót. Biztosak abban, hogy szakítanunk kéne, De én még itt lakom tizenhat éve, Kétezerhét, nulla, hat, tizennyolc, Kelet-Európa, felső polc. Haragszol? lassan tipikus, Mindig ez van, ha én vagyok kritikus, Utcai harcos orcán fintor, Ki fogod sípolni hogy ***? Mikor az ember strómanként viccel, Mandinerből a gyűlölet spriccel, Csak a négy-hat meg a hat-három, De ne kelljen már útlevél kifele a határon. Lássuk be, ez egy kicsikét toxik, A maszkulinitásod szertefoszlik, Disznóvágás, nepotizmus, Pálinkagőzös hedonizmus. A plakátról bámul vissza rád egy stock fotó, Itt még a csecsemő sem ingyen mosolyog, És ha van pénz, az sem ér semmit, Itt pénzzel is sikerül szegénynek lenni. Mogorva emberek a kisboltban, Te meg máris érzed a gyomrodban, hogy Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád, Nem a te hibád, nem a te hibád, nem a te hibád! Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma Nem a te hibád, nem a te hibád, ne ma, ne ma Tudom, hogy seggfejség, hisz befogadtál, Azon az ablakon mászok ki, amit nyitva hagytál , Éjszaka, hogy levegőt kapjak, Szűk ez a szoba, megfojt, hogy itt maradjak. Pedig én tényleg, tényleg, tényleg szeretlek, Más országokban téged kereslek, Ha mégis két életem volna, Az egyik csak rólad szólna. Feldobom a követ, az ráesik a fejemre, New York-ban jut eszembe Ady Endre, Szívemre tűzöm a trikolor zászlót, Elviszem magammal Kollár-Klemencz Lászlót. Ahogy az ember megöregszik, Rohadt kínos, kicsit mégis tetszik, A puszta tény, hogy Ady Endre Remekül rímel a ‘the end’-re.